Töltsd le a 2. évad 16. részét, a 'The House Guest'-et. Felirat egyelőre még nincs hozzá, de én semmit nem tudok angolul, mégis egy csomó dolgot értettem belőle, szóval nyugodtan megnézhetitek, nagyját érteni fogjátok. Amint tudok, hozok feliratot is.Megvan a felirat,teljesen jó fordítás, rhenie készítette, töltsétek le. :)
4 hónap telte el, a tragikus autóbaleset után, amiben a 17 éves Elena Gilbert, elvesztette szüleit, magára maradt öccsével Jeremy-vel. Elena népszerűségnem örvend a sulijában. A baleset után azonban, elakar rejtőzni minden és mindeni elől. Új diák jelenik meg az iskolában, bizonyos Stefan Salvatore, aki rejtélyesen kerül be, mert az első napon, még a papírjai sincsenek rendben. Elena és Stefan egymásba szeretnek, annak ellenére, hogy a lány, még nem tudja, Stefan titkát. Megjelenik Stefan bátyja Damon, aki mindenáron bosszút akar állni Stefanon, akárki is kerüljön az útjába. De a végén Damon, beleszeret Elenába, ami újabb bonyodalmakhoz vezet majd...
A trio
Nina Dobrev- Elena Gilbert: Nina Dobrev Bulgáriában született, és fiatalon szüleivel Kanadába költöztek. Több televíziós filmben is szerepelt már, majd szerepet kapott 2006-ban a Degrassi: The Next Generation című sorozatban. Ian Somerhalder - Damon Salvatore - Ian Somerhalder, amerikai (USA) színész. Modellként indult pályafutása, míg filmes karrierje 2004-ben indult be, amikor őt választották Boone Carlyle szerepére a Lost - Eltűntek címü film sorozathoz. Paul Wesley - Stefan Salvatore: Paul Wesley (eredeti nevén Paul Thomas Wasilewski) amerikai színész. 1999-ben kapta meg legelső szerepét a The Guiding Light című film sorozatban. Nem egy nagysikerű televíziós sorozatban volt vendégszereplő. Van egy szál, ami összeköti ezt a három remek színészt. Egytől egyik tehetségesek, vonzóak és fiatalok, de az igazi elismerést a The Vampire Diaries - Vámpírnaplók című vámpíros film sorozat hozta meg számukra.
beszélgessünk :)
Nem kedves szerkesztő vagyok, vagy kedves elite, hanem rami.Ne szidd a Vámpírnaplókat. Elite és VD cserét ne itt kérj.Ne hírdess, csak cserékre szavazok.
Ébredés: Elena: az üdvöske. A királylány, aki minden fiút megkaphat, akit akar. Stefan: komoly és rejtélyes. Szemlátomást az egyedüli, aki ellen tud állni Elenának, még ha próbálja is védelmezni saját múltjának kísértő retteneteitől. Damon: szexi és veszélyes. Hajtja a bosszúvágy Stefan ellen, aki elárulta. Elszántan próbálja megszerezni Elenát, és gyilkolni is hajlandó érte. Két vámpírfivér története a gyönyörű lánnyal, aki nem tud választani közülük. Pillants bele a Vámpírnaplókba és merülj el elborzasztó titkaikban! Ébredés majd Küzdelem! És űz a szenvedély...
Küzdelem: Damon: elhatározta, hogy megszerzi Elenát. Saját testvére életére tör, hogy az övé legyen a lány. Stefan: elkeseredetten vágyik a hatalomra, hogy elpusztítsa Damont és megvédje Elenát. Kénytelen engedni vérszomjának. Elena: a lány, aki bárkit választhatna, egy szerelmi háromszög kellős közepén találja magát... és megtörténhet a tragédia! Kövesd a Vámpírnaplók titkát, ne maradj le az egyre drámaibb fordulatokról. Küzdelem után árad a Harag. Mivé fajul a szerelem? Mivé fajul a gyűlölet?
Harag:Elena vámpírrá változik, mert megfulladt, amikor kocsijával belegázolt a vízbe. Elena elméje összezavarodik. Stefan-ra támad, hogy Damont megvédje, ez összetöri Stefant. Damon, azonban leállítja Elenát mondván, hogy az átváltozás összzavarta a lányt. Meredith tudja, hogy Elena nem halt meg. Stefan a szülők az iskola és a diákok célpontjává válik, azonban Alaric a történelem tanár, Damon és Elena meggyőzi a tömeget, Stefan ártatlanságáról.
Segíts
Olyan emberkéket keresek, akik szívesen fordítanának nekem cikkeket. Ha tanulsz valamilyen nyelven, van kedved segíteni, no meg persze időd, és jól fordítasz, akkor nincs más dolgod, minthogy írj a chatbe, e-mailre, vagy a vendégkönyvbe.
ajánló
Történeteitek
Ha írsz történeteket, fanfictionöket, és szeretnéd megosztani a nagyvilággal, nincs más dolgod minthogy írj nekem a rami5@citromail.hu-ra. Miután elküldted én elolvaom, és ha nincsenek benne trágár kifejezések, valamint szalonképes a történet, máris kikerül az oldalra. Nem írtál még történetet? Hát itt az ideje elkezdeni. :)
Twitter
Információ
Tulajdonos, szerkesztő: rami Társszerkesztő:Pötha Téma: Vampire Diaries Elérhetőség: rami5@citromail.hu Design: 10. - Morning Show Design by: rami Nyitás: 2010. Május. 23 Hivatalos nyitás: 2010. Május. 24 Top oldalak:
Már korábban raktam be Saturday Night magazin scaneket, és most lefordítottam az interjút, ami volt az újságban. Három kérdést kihagytam, mert az ilyen személyes volt, hogy mit csinál Nina szabadidejében, meg ilyesmi. Na szóval az interjú Ninával készült, van egy-két spoiler is. Az interjú másik része a bővebben alatt.
Saturday Night Magazine:Mi vonzott téged először Elena karakterében? Nina Dobrev: Úgy emlékszem, hogy azt olvastam, ő egy átlagos lány, aki sok szempontból sérült, utánanéztem és kiderült, hogy az első évad végén valószínűleg Katherinet is el kell játszanom, aki teljesen ellentéte Elenának. Ez az egyik legmenőbb és egyben legritkább dolog a televízióban, hogy két karaktert játszat az ember.
SNM:Mit tudsz mondani Katherine visszatéréséről az utolsó, évadzáró részben? ND: Az egyetlen dolog, amit tudok mondani neked, hogy ő visszatér, és nekem meg kell majd ölnöm vagy harapnom, vagy hasonló. De igen, visszatér, és el tudod képzelni, hogy a dolgok mennyire intenzívebbek lesznek. Mókás lesz látni, amit tenni fog, mert ő spontán és őrült, én meg igazságos vagyok, és nem mondok el semmit a 2. évadról.
SNM:Kit jobb játszani? Elena vagy Katherine? ND: Azt hiszem, ha bármitől az életben megfosztanak, az jobban kell, ha nem csinálsz valami jót gyakran, azt minél jobban akarod, mint bármi mást. Ez olyasvalami, mint egy bűnös élvezet. Tehát, amikor néha-néha Katherinet játszom, az a legnagyobb élmény.
SNM:Gondolod, hogy Elena és Damon között lesz valah is jó, egészséges kapcsolat? ND: Damon és az egészséges ugyanabban a mondatban? Ez vicces! Nem tudom, értem, és ahogy az első évad véget ért, nem hiszem, hogy bármiféle kapocs is lenne Damon és Elena között. ( De még mekkora van. :D –rami) Nem igazán törődik vele. Katherint választotta. Damon nem is tudja,de beleszeretett Elenába, de ő nem így érez. Barátként, bajtársként tekint rá. Barátként, és olykor társként a fájdalomban. De persze a barátság és a kémia folyamatosan nő közöttük.
SNM:Ha rajtad múlna, melyik testvért választanád? ND: Nos, határozottan a másik testvért választanám… - Vagy talán kettőjük keverékét. Azt hiszem, mindegyik karakternek olyan megnyerő tulajdonságai vannak, így attól függ. Ha összekeverik őket, akkor egy tökéletes pasi lesz… Stefan elkötelezett, kedves és védelmező, míg Damon spontán és őrült, valamint szórakoztató és izgalmas. Minden nőnek meg kell találnia az igazi férfit, és Elena Damonben és Stefanban is talált olyat, amire szüksége van.
SNM: Milyen Atlantában? ND: Szeretem Atlantát, igazán szeretem. Meg kellett szokni az elején, mert minden várost, ezt is fel kell fedezni, meg kell szokni, megjegyezni, mi hol van. Annyira sok nagy, és jó éttermeket találtunk, és olyan bámulatos finom ételeket ettünk, annyi mókás embert láttam… Teljesen különbözik New Yorktól és Los Angelestől. Azok olyan nagyvárosok. Itt van lehetőséged arra, hogy átlagos emberként lógj a barátaiddal, étterembe menj, filmet nézz, mozizz, úgy, hogy a paparazzók és a rajongók ne ugráljanak úgy körbe, hogy levegőt se kapj. Saját fordítás!!
Az interjú többi részéért katt a bővebbenre.
SNM: Olyan pasikkal lógsz, akik mindent kiteregetnek? ND: Az ember azt gondolná, hogy meguntuk egymást mostanra, de nem. Mindenki annyira kedves és támogató, szerető és törődő. Alig várjuk mindig, hogy induljon a forgatás Atlantában, hogy újra láthassuk egymást.
SNM: Sikerül azért néha visszamenned Canadába, hogy meglátogasd a családodat? ND: Voltaképpen Torontóban laktam az édesanyámmal és a testvéremmel Nem sikerül sajnos olyan gyakran, mint szeretnék, mert az munkabeosztásom nem engedi. De amikor az idő engedi, velük vagyok. Az anyukámmal igazán közeli kapcsolatban vagyok, így nem sokat tud hiányozni, mert sokat utazik. Sikerül gyakran Atlantába utaznia, így sokat látom őt.
SNM: Mióta a sorozat ilyen felkapott lett, volt már valamilyen érdekes rajongóval való találkozásod? ND: Igen, millió érdekes rajongótalálkozásom volt. Egyszer voltam anyukámmal egy jóga teremben, és egy lány odajött hozzám, miközben gyakorlatilag félmeztelenül ültem az öltözőben ő kérdezett a sorozatról, autogramot kért, és egy fotót velem, míg én félmeztelenül ültem ott.
SNM:Milyen érzés ez az egész vámpírőrület? Lépést tartasz a True Blood sorozattal vagy a Twilight Saga bemutatóival? ND: Mindannyian tisztában vagyunk a bemutatókkal, támogatjuk egymást, hiszen sok barátunk van mindegyikben. Most készült el éppen a napokban a film, amiben Kellan Lutz-al ( Twilight – Emmett Cullen) játszom. A vámpírok nagyon szexik. Szexik, rejtélyesek és veszélyesek.
SNM:Lesznek vérfarkasok a következő évadban a sorozatban? Tudsz nekünk mondani valamit erről? ND: Nem tudok mondani róla semmit. Talán igen, talán nem, de nem szabad beszélnem róla. Sajnálom!