Töltsd le a 2. évad 16. részét, a 'The House Guest'-et. Felirat egyelőre még nincs hozzá, de én semmit nem tudok angolul, mégis egy csomó dolgot értettem belőle, szóval nyugodtan megnézhetitek, nagyját érteni fogjátok. Amint tudok, hozok feliratot is.Megvan a felirat,teljesen jó fordítás, rhenie készítette, töltsétek le. :)
4 hónap telte el, a tragikus autóbaleset után, amiben a 17 éves Elena Gilbert, elvesztette szüleit, magára maradt öccsével Jeremy-vel. Elena népszerűségnem örvend a sulijában. A baleset után azonban, elakar rejtőzni minden és mindeni elől. Új diák jelenik meg az iskolában, bizonyos Stefan Salvatore, aki rejtélyesen kerül be, mert az első napon, még a papírjai sincsenek rendben. Elena és Stefan egymásba szeretnek, annak ellenére, hogy a lány, még nem tudja, Stefan titkát. Megjelenik Stefan bátyja Damon, aki mindenáron bosszút akar állni Stefanon, akárki is kerüljön az útjába. De a végén Damon, beleszeret Elenába, ami újabb bonyodalmakhoz vezet majd...
A trio
Nina Dobrev- Elena Gilbert: Nina Dobrev Bulgáriában született, és fiatalon szüleivel Kanadába költöztek. Több televíziós filmben is szerepelt már, majd szerepet kapott 2006-ban a Degrassi: The Next Generation című sorozatban. Ian Somerhalder - Damon Salvatore - Ian Somerhalder, amerikai (USA) színész. Modellként indult pályafutása, míg filmes karrierje 2004-ben indult be, amikor őt választották Boone Carlyle szerepére a Lost - Eltűntek címü film sorozathoz. Paul Wesley - Stefan Salvatore: Paul Wesley (eredeti nevén Paul Thomas Wasilewski) amerikai színész. 1999-ben kapta meg legelső szerepét a The Guiding Light című film sorozatban. Nem egy nagysikerű televíziós sorozatban volt vendégszereplő. Van egy szál, ami összeköti ezt a három remek színészt. Egytől egyik tehetségesek, vonzóak és fiatalok, de az igazi elismerést a The Vampire Diaries - Vámpírnaplók című vámpíros film sorozat hozta meg számukra.
beszélgessünk :)
Nem kedves szerkesztő vagyok, vagy kedves elite, hanem rami.Ne szidd a Vámpírnaplókat. Elite és VD cserét ne itt kérj.Ne hírdess, csak cserékre szavazok.
Ébredés: Elena: az üdvöske. A királylány, aki minden fiút megkaphat, akit akar. Stefan: komoly és rejtélyes. Szemlátomást az egyedüli, aki ellen tud állni Elenának, még ha próbálja is védelmezni saját múltjának kísértő retteneteitől. Damon: szexi és veszélyes. Hajtja a bosszúvágy Stefan ellen, aki elárulta. Elszántan próbálja megszerezni Elenát, és gyilkolni is hajlandó érte. Két vámpírfivér története a gyönyörű lánnyal, aki nem tud választani közülük. Pillants bele a Vámpírnaplókba és merülj el elborzasztó titkaikban! Ébredés majd Küzdelem! És űz a szenvedély...
Küzdelem: Damon: elhatározta, hogy megszerzi Elenát. Saját testvére életére tör, hogy az övé legyen a lány. Stefan: elkeseredetten vágyik a hatalomra, hogy elpusztítsa Damont és megvédje Elenát. Kénytelen engedni vérszomjának. Elena: a lány, aki bárkit választhatna, egy szerelmi háromszög kellős közepén találja magát... és megtörténhet a tragédia! Kövesd a Vámpírnaplók titkát, ne maradj le az egyre drámaibb fordulatokról. Küzdelem után árad a Harag. Mivé fajul a szerelem? Mivé fajul a gyűlölet?
Harag:Elena vámpírrá változik, mert megfulladt, amikor kocsijával belegázolt a vízbe. Elena elméje összezavarodik. Stefan-ra támad, hogy Damont megvédje, ez összetöri Stefant. Damon, azonban leállítja Elenát mondván, hogy az átváltozás összzavarta a lányt. Meredith tudja, hogy Elena nem halt meg. Stefan a szülők az iskola és a diákok célpontjává válik, azonban Alaric a történelem tanár, Damon és Elena meggyőzi a tömeget, Stefan ártatlanságáról.
Segíts
Olyan emberkéket keresek, akik szívesen fordítanának nekem cikkeket. Ha tanulsz valamilyen nyelven, van kedved segíteni, no meg persze időd, és jól fordítasz, akkor nincs más dolgod, minthogy írj a chatbe, e-mailre, vagy a vendégkönyvbe.
ajánló
Történeteitek
Ha írsz történeteket, fanfictionöket, és szeretnéd megosztani a nagyvilággal, nincs más dolgod minthogy írj nekem a rami5@citromail.hu-ra. Miután elküldted én elolvaom, és ha nincsenek benne trágár kifejezések, valamint szalonképes a történet, máris kikerül az oldalra. Nem írtál még történetet? Hát itt az ideje elkezdeni. :)
Twitter
Információ
Tulajdonos, szerkesztő: rami Társszerkesztő:Pötha Téma: Vampire Diaries Elérhetőség: rami5@citromail.hu Design: 10. - Morning Show Design by: rami Nyitás: 2010. Május. 23 Hivatalos nyitás: 2010. Május. 24 Top oldalak:
Újabb információkat tudtunk meg Julie Plectől a második évadról. A sorozatba új karakter jön, méghozzá a pincében meghalt Lockwood polgármester családtól elhidegült öccse. Visszatérése sok kérdésre ad majd választ, amit ez a rejtélyes család rejteget. Vajon mik ők? Vámpír? Vérfarkas? Valami szörny? A válaszért várnunk kell a második évadig.
Az utolsó részben annyi lezáratlan ügy, és elvarratlan szál maradt.... Vajon mi lesz Elenával és Damonnal, Elenaval és Stefannal? Jeremy meghal-e, vagy vámpír lesz? Ember marad? Katherine és Elena? Katherine és Damon? Persze még sorolhatnám.
Julie Plec azt nyilatkozta, hogy még nem tud sokat mondani a következő évadról, de az egyik nagy meglepetés, hogy Elena találkozik Katherinenel. Ki gondolta volna? :D
Ninának tetszeni fog, hogy két karaktert fog alakítani, ami sokkal több munka, és erőfeszítés. No meg persze egy kis számítógép.. :)
Damonnek is két oldalát fogjuk látni. Katherine-nel gyerekként fog viselkedni, vidáman, míg Elenával szenvedélyes, szerelmes és komoly lesz.
Mivel az évad utolsó részében Katherine leszúrja Johnt, így nem tudni, hogy vajon szerepelni fog-e a második évadban is. Kevin azt nyilatkozta, hogy szerepelni fog a 2. évadban. ( A premierben biztos.. :) -rami)
Bár nagyon sok megoldás van arra, hogy ne haljon meg... Lehet, hogy még meg lehet menteni.. Majd meglátjuk.. :)
Ian egyik filmje, amit 2009-ben adtak le a nagyközönségnek, a How to Make Love to a Woman június 15.-én megjelent DVD-n, Amerikában. Ára 22,49$. Az európai kiadásról még nincs dátum.
Itt van a második rész előzetese, ami az 'Elfelejtett éjszaka' címet kapta. Ezt a részt július 2.-án, pénteken, 22:20-kor láthatjátok az RTL-en.
Vicket megtámadja Damon, a vámpír, de nem öli meg. Stefan próbálja menteni a helyzetet, és megigézéssel el is éri, hogy a lány ne emlékezzen semmire. Damon azonban nem áll le, sőt, minden eszközt bevet, hogy meggyőzze öccsét arról, hogy a tökéletes hatalomhoz emberi vérre van szüksége. Stefan azonban nem hajlandó több embert megölni. Damon, célja érdekében, megtámadja Elena másik barátnőjét, Caroline-t is.
A TVD Cast most Londonban volt, az Oxford Street-en, ahol a rajondgók találkozhattak velük, aláírást kérhettek és fényképeket csinálhattak. Annyira bírom, hogy Ian, Nina és Paul ilyen közvetlenek... :) De Ian a legédesebb.
Újabb képáradatot kaptunk. Legtöbbön Anna ( Malese Jow) szerepel, de van kép Jeremyről ( Steven R. McQueen ) és Jennáról ( Sara Canning ) is kép. Jók lettek, főleg Annáról. Többi képért katt.